I. (Szent) István munkássága meglehetősen egységes megítélés alatt áll Magyarországon. Államalapító királyunk az, akit szinte vita nélkül elfogadunk a legzseniálisabb politikusnak és személyét annak rendje módja szerint számos legenda lengi körül.
A tisztább kép megalkotásában a politikai eszmetörténet van segítségünkre, ami segít megismerni, hogy adott korban mit gondoltak, mit mondtak, mit írtak egy eseményről. Sok esetben egy-egy történeti forrás puszta propagandamunka, de kiolvasható belőlük, hogy mit gondoltak saját hatalmukról a királyok, hogyan szivárogtak be eszmék az országba. Magyarország – Anglián kívül – az egyetlen olyan európai ország, ahol a XII. századtól a királyt úgy tekintették, mint az illető országban lévő egyház fejét. Az apostoli királyság gondolata túlélte a középkort is, és egyesek szerint napjainkig hat. A hagyományban Szent István koronázásáig mehetünk vissza.
A köztudatban Hartvik legendája él, miszerint a pápa koronát küldött és ezt erősítette az a tény, hogy a magyar történészek mértékadó többsége sokáig ezt vallotta, „megegyeztek” ebben. A császárpárti nézet azt vallja, hogy a koronázási jelvényeket a császár küldte, de ez nem jelentett hűbéri függést. A középutasok szerint nem fontos, hogy kitől kapta István a koronát.
Nézzük meg, hogy mit mondanak a korabeli források:
- Legenda Maior - Szent István nagyobbik legendája (~1077)
A szentté avatási szertartásokra (István, Imre, Gellért, Zoerard-András és Benedek) készült legenda. I. (Szent) László hatalomra kerülésének legitimációja erősen kétséges volt, így neki nagy segítség volt a keresztény királyság kultuszának megteremtése. A legendában a koronázási eseményről szóló részben imperialis (birodalmi) signum kifejezés olvasható. Itt egyértelműen a Nemet Birodalomról van szó, de mégis kétséges a jelentése. A korona származhat a Német Birodalomból, de azt is jelentheti, hogy a király általa olyan jogokkal bír, mint a császár.
- Legenda Minor (1083 után)
A célja a király szentségének bemutatása volt. Nm sok információt tartalmaz, inkábba a kor hangulatát tükrözi.
- Hartvik püspök legendája (~1100)
Hartvik püspök (püspökésge nem azonosított) Kálmán parancsára írta meg a legendát aki a két korábbi szövegét átemelte, rendezte, és kiegészítette plusz fejezetekkel, melyek igazsága nem bizonyos. A koronázási részben ő már regalis signumot ír, azaz megváltoztatta a jelzőt. Hartvik minden térítő szerepet Istvánnak tulajdonít.
- Theotmar, merseburgi püspök krónikája
Hiteles, de nem teljesen érthető. A magyar királyság létrejöttében kiemeli a császár tevőleges szerepét: kegyét és bíztatását említi. Mit jelenthet ez? Német történészek hűbéri alávetésnek gondolták. Maga a tény, hogy a koronát a pápa küldte, nem kizárt, de fontosabb volt a császár akarata. A korona és az áldás többnyire a pápától érkezett, de Rómában a császár és a pápa közösen hoztak döntést. Nehezen lehet elképzelni, hogy a császár tudta nélkül adott volna a pápa Istvánnak koronát.
- Adémar de Chabannes francia krónikás feljegyzéseiben olvasható egy lándzsa, amit Ottótól kapott István.
Hasonlót a lengyel fejedelem is kapott, melynek másolata Krakkóban látható. A magyar lándzsa a Ménfői csata (1044) urán Rómába került, majd eltűnt.
Istvánnak nem a korona, hanem a lándzsa volt a legfontosabb uralmi jelvénye. A magyar kutatás sokáig nem tudott mit kezdeni az Istvánt ábrázoló képeken feltűnő lándzsával, egészen 1968-ig, amikor Nagyharsányban előkerült egy cserép, benne dénárokkal. A koronázás után István emlékpénzt veretett, mely nagy ezüsttartalmú dénárok voltak, de nem kerültek forgalomban soha. Több hamisítvány és utánzat került elő, de a nagyharsányiak bizonyosan István veretei. A dénárok egyik oldalán egy kápolna látható, a másik oldalán egy felhőből kinyúló kézben egy zászlós lándzsa lancea regis (a király lándzsája) felirattal. A lándzsa lehet királyi jelkép, de bibliai utalás is. Utóbbit a felhőből kinyúló kéz miatt gondolják, azaz egyesek szerint István legitimációja közvetlenül Istentől származik. Azonban, a XI. században a császári hatalomnak volt a jelképe a lándzsa, a zászlós lándzsa pedig a hűbériségé.
Magyarország István korára két nagyhatalom harapófogójába került, miközben az új az állam létrejöttét a kortársak is érzékelték (ekkor még nem volt klasszikus állam fogalom). A keresztény magyar királyság önálló magyar egyházszervezetet igényelt, miközben nemrég még missziós területnek számított a vidék. A - jelen esetben német - térítők alapjaiban veszélyeztették a születő országok szuverenitását. A korban két nép szuverenitása volt kérdés, a magyaroké és a lengyeleké. III. Ottó császár mindkét országba térítőket küldött, ami a birodalomba való betagolódás veszélyével fenyegetett. Az alapíthatott ugyanis püspökségeket, aki adott országnak a legfőbb ura volt. István biztosan nem a püspökségek alapítása elismeréséül kapta a koronát, hanem az áldás és a korona elnyerése biztosította olyan jogokkal, hogy püspökségeket alapíthatott. Olyan jogokat kapott, mint a császár, különben III. Ottónak kellett volna püspökségeket alapítania.
István a koronázással nyilvánvalóvá tette, hogy keresztény uralkodóként akar uralkodni. Trónra lépése után további harcokat kellett vívnia. Még Géza halála után Koppány ellen diadalmaskodott Veszprémnél, majd 1003-ban az erdélyi gyulát verte le, 1028-ban Ajtonyt a Maros vidékén. Fontos politikai lépes volt, hogy István előbb keresztény uralkodóvá nyilvánította magát és csak utána fordult a riválisai ellen. Biztosította magának a jogokat belső ellenfelei legyőzéséhez és a környező országokkal szemben is legitimálta a szuverenitását.
Természetesen a Német Birodalomnak voltak hűbérúri igényei, ezt muatatják a korai katonai konfliktusok. III. Ottóval béke vette kezdetét, halála után fia, II. Henik sógora, István ellen nem indított hadjáratot, de a lengyelek ellen igen! Magyarországnak ez alatt az idő alatt volt ideje megerősödni, és mire II. Konrad császár 1030-bantámadást indított, a magyarok már sikeresen visszaverték csapatait.
István talán nem volt szent, talán tényleg csak egy fiatal állam igénye megvolt megtalálni korai védelmezőit Szent István és Szent Imre személyében, de zseniális államférfiként felismerte, hogy mire van szüksége ahhoz hogy hatalmát, és az országunkat megerősítse. Nélküle ki tudja, hogy vitázhatnánk-e ma a tűzijáték felesleges, vagy fontos mivoltáról, kóstolhatnánk-e új kenyeret, versenghetnének-e cukrászdák ország tortáért, lenne-e Magyarország, lennénk-e mi, magyarok.
Augusztus 20-án álljunk meg egy pillanatra, és az ünnepi forgatag közepén, vagy otthon a családunk körében és gondoljunk pár percig a gyökereinkre, történelmünkre. Hátha kicsit felül tudunk emelkedni a hétköznapi gondjainkon és méltóképpen meg tudjuk ünnepelni a hazánk születésnapját.